Page 7 - szervusz_kerepes_2019_Marcius
P. 7

ÖNKORMÁNYZAT
 Lesz mit tenni a jövőben is




 TIZENHÁROM ÉV – TIZENHÁROM ÁLOM




 adót nem kellett bevezetni a településen.
 INTERJÚ FRANKA TIBOR POLGÁRMESTERREL  Tehát a lakosság megterhelése nélkül tud-
 tunk előrelépni.
       Tavasszal elkészül a Dessewffy utca                  Március végén adják át a Mogyoródi utcai HÉV átjáróban a gyalogos átkelőhelyet
 Franka Tibor polgármester már a harmadik ciklusát tölti Kerepesen, 13   –  Egy korábbi beszélgetésben említet-
 éve polgármester. A 2000-es évek elején lépett politikai pályára, azt   te, hogy 13 év alatt 13 nagy álma valósul-  vagyunk a műfüves pályánkra,   újítottuk fel, parkolót építettünk a hiva-
 hatott meg. Ezt felsorolni is sok, melyiket
                                                                              tal és az iskola környékén, ami kiegészült
                                                   amit 30 millió forintos pályá-
 megelőzően újságíró volt, mellesleg 17 könyv szerzője. Kerepesen   emelné ki?  zati pénzből építettünk meg. A   a csapadékvíz elvezetés kialakításával.
 függetlenként 2006-ban nyerte meg a polgármester-választást, amit     –  Lenne miről beszélni, de először több   labdarúgó pályát füvesítettük,   Erre az évre húzódott át a Mártirok útjá-
 2010-ben és 2014-ben megismételt. A mostani - kicsit megkésett - évindító   jövőbeni tervünkről szeretnék említést ten-  öntözőrendszert alakítottunk   nak felújítása, ami 160 millió forintba ke-
 interjúban visszatekintünk a múltba és beszélgetünk arról is, hogy az őszi   ni. Jelenleg két családi házban működik a   ki, ha sikerül pályázati pénzt   rül. Széphegy egyik legnagyobb beruházá-
 önkormányzati választásokig mit terveznek Kerepesen megvalósítani.  város egészségügyi ellátása. Ezt már ré-  nyerni, akkor új sportházat fo-  sa a Dessewffy utca aszfaltozása 61 millió
                                                                              forintba kerül. Kerepesi részen folytató-
 gen kinőttük. A kormány intézkedései-
                                                   gunk építeni.
 nek következtében Kerepesen is beindul-             A kultúra támogatásával el-  dik a Magtár tér felújítása, amire 30 millió
 tak az építkezések, egyre többen leszünk.         értük, hogy több olyan rendez-  forintot költünk összesen. Fontos megem-
 szoktam mondani, sas legyekre nem vadá-  Ezért egy új egészségügyi központra len-  vényt is meghonosítottunk Ke-  líteni, hogy a Gyár utcában egy közössé-
 szik. Fontos, hogy legyenek olyan embe-  ne szükségünk. Ennek megvan a helye, ké-  repesen, ami emeli a település   gi házat és egy munkakertet szeretnénk
 rek akik átvehetik a stafétabotot, mert má-  szülnek a tervek, ez is meg fog valósulni. A   A Napfény Háza a térségben egyedülálló  színvonalát. Büszkék vagyunk   kialakítani. Ezt a foglalkoztatót egy alapít-
 sokkal ellentétben én nem a polgármesteri   másik nagy álmunk az iskola bővítése. So-  arra, hogy sikerült Szabó Mag­  vány fogja majd működtetni.
 székben akarom az életemet befejezni. Ezt   kan bizonyára emlékeznek rá, hogy 2006-  da író kultuszát felépíteni. Kü-    Összegezve el kell mondani, hogy első-
 a Kerepes iránti felelősségem mondatja   ban a kerepesi iskola a falu szégyene volt.   lön öröm, hogy egyre több mű-  sorban olyan fejlesztéseket és beruházáso-
 velem. Ugyanakkor nem látok a város ve-  Alig tudtunk egy osztályra való gyereket   vész telepedik le a városban.  kat szorgalmazom megvalósítani, ami az itt
 zetésére alkalmas embert, súlytalant igen.   összeszedni, most három párhuzamos osz-    Kerepes egyre inkább egy   lakók kényelmét szolgálják. Nekem fonto-
 Ez nem jelenti azt, hogy nincs, vagy nem   tály is kevés. Akkor 200 gyerek járt az is-  kertvárosias polgári életét él.   sabb, pl. hogy az Árok utcában és a Patak
 lesz ilyen személy. Nyugi! A választások   kolába, napjainkban több mint 500 tanu-    Bizonyára még emlékeznek   utcában készüljön el a járda. Persze fon-
 után is lesz élet….  lónk van. 2006 óta többször bővítettük az   a kerepesiek a rossz, nitrátos   tosak az új beköltözők is, de csak ebben a
 iskolát és további négy tanterem bővítésé-        ivóvízre. Kistarcsával közösen   sorrendben.
 –  Maradjunk a 13-as szám bűvöleténél.   re lesz szükség. Ez idén vagy legkésőbb a   sikerült egy milliárd forin-
 Rengeteg támadás érte a 13 év alatt, en-  2020-ban megvalósulhat. Amit még szeret-  tot nyernünk erre a problémá-  –  Kerepes évtizedes gondjai közé tartozik
 nek ellenére a szavazók kitartottak ön   nénk elérni, hogy a tornatermet egy kicsit   ra. Ezt a súlyos gondot 30 évig   a romák helyzetének megoldása. Mit sike-
 mellett. Ezt mivel magyarázza?  meghosszabbítva versenyzésre alkalmas   nem tudták megoldani a telepü-  rült 13 év alatt előrelépni?
   –  Rögtön 2006-ra ugranék vissza, ami-  csarnokká bővítsük. Ez óriási eredmény   Megújul a Mártírok útja a Béke utca és a Wesselényi utca között  lésen. Ez már a múlt.    –  A problémák a 70-es és 80-as évek-
 kor először nyertem el az emberek bizal-  lenne. Szintén nagyszerű eredménynek tar-    Nagyon büszke vagyok arra,   ben kezdődtek, amikor Vassné Nyéki Ilo­
 mát, akkor egy nagyon lerobbant nagy-  tom, hogy pályázati pénzből, 360 millió fo-  kék vagyunk, hogy a tetőtérben 10 millió   hogy 2013-ban a városi címmel visszakapta  na tanácselnök és országgyűlési képviselő
 községet vettem át. A falunak nem volt   rintból sikerült bölcsődét építenünk. En-  forintból kialakítottuk a 20 ezer kötetnek   Kerepes gazdasági és politikai rangját.   a Kistarcsai Fésűsfonóba segédmunkás-
 megtakarítása, sőt több mint 140 millió fo-  nek a beruházásnak 60 millió forint volt az   helyet biztosító könyvtárunkat. Az intéz-    Visszatekintve elmondhatom, hogy   ként romákat foglalkoztatott, és Kerepesen
 z önkormányzati választás évé-  rintos adóságot örököltem. A válságból   önrésze, amit kötvénykibocsátásból fedez-  ményhálózat fejlesztésén kívül 13 év alatt   több nagy álmot és sok kicsi álmot si-  a Gyár utcába telepítette le őket. A gondok
 ben a 13-ik év egy kicsit baljós-  650 millió forint értékű kötvénykibocsá-  tünk. Szerencsére van három óvodánk is,   20 km utat és 12 km járdát is építettünk.   került megvalósítanom az elmúlt 13 év-  a fésűsfonó megszűnésével a rendszervál-
 latúnak tűnik. Polgármester úr  tással próbáltunk kilábalni. A kötvényből   ezeknek a felújítása és bővítése is részben   Fénysorompós átkelőhelyet alakítottunk ki   ben. Ennek ellenére biztos vagyok abban,   tás után váltak kritikussá. A munka nélkül
 A nem babonás?  származó pénz nagy részét pályázati ön-  pályázati pénzből valósult meg. A Csicser-  a Szabadság úton, gyalogátkelőhelyek léte-  hogy nem mindenkinek sikerült a testü-  maradt romák nem költöztek vissza szü-
 részként használtuk fel, ennek köszönhe-  gő Óvodát 200 millió forintból bővítettük.   sülnek a Wéber Ede utcában és a postánál.   leti tagokkal közösen a megbecsülését ki-  lőhelyeikre, hanem maradtak Kerepesen.
   –  Keresztény vagyok nem babonás!   tően kettő és fél milliárd forint pályáza-  Most költöttünk szintén pályázati pénzből   Most tavasszal adjuk át a Mogyoródi úton a  vívnom, követtem el hibákat is, és nem   Az elszegényedő romák kilátástalan hely-
 Nem az évszám számít, hanem az a tény,   ti pénzt sikerült a településre hozni. Ennek   a Szivárvány Óvodára 30 millió forintot.   HÉV átjárónál megépítendő fénysorompós   sikerült mindent maradéktalanul megolda-  zetbe kerültek. Nőtt a bűnözés. Nagy elő-
 hogy választási év az idei. Ilyenkor a szo-  egyik hozadéka volt, hogy 2013-ban Kere-  A Meseliget Óvodát már egyszer felújítot-  gyalogos átkelőhelyet járdával, ami 70 mil-  nom, éppen ezért még lesz mit tenni a jö-  relépés, hogy a roma családok zöme azóta
 kásosnál is több a vádaskodás, a rendőrsé-  pes megkapta a városi címet. Úgy tudott a   tuk, most nyertünk 30 millió forintot egy   lió forintba kerül. Két játszótér is készült.   vőben.  munkát keresett, gyerekeiket járatják az is-
 gi, sőt bírósági feljelentés, a rágalmazás.   település fejlődni, hogy nem kellett adót ki-  újabb felújításra. Megépült a fogyatékkal   Az egyik a Wéber Ede utcában az óvoda   kolába, szépen élnek. A 70-80 család közül
 Néhány önjelölt azt gondolja, ha engem le-  vetni. Amióta én vagyok a polgármester új   élők háza, ami a térségben egyedülálló. A   előtt, a másik a Szilasligeti Közösségi Ház   –  A lakosság többnyire a közelmúlt beru-  6-7 család azonban továbbra sem akar be-
 járat attól ő lesz az   családsegítő központ felújítására 30 millió   előtt található. Külön meg kell említeni az   házásaira emlékszik vissza a legjobban.   állni a sorba. Közülük kerülnek ki a drog-
 esélyesebb a válasz-  Játszótér a Szilasligeti Közösségi Ház előtt  forintot nyertünk. Szerintem Kerepes a la-  emlékműveket. Amikor ide kerültem, nem   Mit emelne ki 2018-ból és az említetteken   árusok és a lébecolók. Szeretném leszö-
 tók szemében. Ez   kosságszám növekedése ellenére, legalább   volt hová elhelyezni a koszorúkat. Most   kívül mit tervez az önkormányzat 2019-  gezni, hogy ebből nem lehet általánosítani,
 ostobaság. Bizto-  három évig biztosítani tudja a bölcsődé-  már van 48-as, I. világháborús, II. világhá-  ben megvalósítani?  vagyis ettől Kerepes még nem Magyaror-
 san követtem el hi-  sek, óvodások és iskolások elhelyezését. Az   borús és 56-os emlékművünk. Most mind-    –  Az előző évet az ideivel együtt kell ke-  szág drogközpontja. Ez a sajtó rosszindu-
 bákat, de amíg a   én polgármesterségem alatt ezek a prob-  egyik nemzeti ünnepünket méltóképpen   zelnünk. Összesen 500 millió forintot köl-  latú csúsztatása. A drog problémát a rend-
 kerepesiek három   lémák mindig megoldódtak, és a jövőben   tudjuk megünnepelni. Tehát élhetővé pró-  tünk beruházásokra.  őrséggel közösen  Kerepesen négy hét alatt
 esetben is engem   sem jelenthetnek gondot.  Folytatva a be-  báljuk tenni a települést ezen a területen is.     A legfontosabbakat kiemelve: 2018-ban   felszámoltuk. Ami igazán előrelépés, hogy
 választottak, ad-  ruházások kiemelését elmondható, hogy a   Meg kell említeni a temető rendbetételét is.  az Alföldi utcában járdát építettünk, a Só-  a törvénytisztelő roma családok próbálják
 dig nekem nincs mi-  művelődési ház több lépcsőben 120 millió     Fontos a sportot is megemlíteni. A pá-  lyom utcában a HÉV átjáróig szintén elké-  ezeket az embereket jobb belátásra bírni.
 től tartanom. Erre   forintból újult meg, és amire külön büsz-  lyák is le voltak „gatyásodva”. Büszkék   szült a járda, a Csicsergő Óvodában a tetőt   P. Gy.

 6   SZERVUSZ,  KEREPES | 2019. március  2019. március | SZERVUSZ,  KEREPES                                   7
   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12