Page 8 - Településképi Arculati Kézikönyv Kere pes_2018_01_24
P. 8

3. ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGÜNK

                  Szent Anna templom
                  Kerepesen már az 1300-as évektől létezett templom, mely a Kálvária-dombon  Az új Szent Anna templomot 1912-ben, a település közepén építették fel sze-
                  állt. A plébániát a falu közepén 1734-ben építették, majd mellé emelték a  cessziós stílusban. Szent Rókus kápolnát 1930-ban elbontották.
                  Szent Rókus kápolnát. 1907 nyarán a fa zsindelyes templom tornyába villám
                  csapott, és az épület életveszélyessé vált.                         A Szent Anna templomban látható Somló Sári, “Mária a kisdeddel” című már-
                                                                                      vány dombormű alkotása.
                                                                                      A megsemmisült középkori templom emlékét őrzi a Szent Anna templom kerí-
                                                                                      tésének oszlopfőjén elhelyezett szobor.











































                  8                                                                                                                                 Index .
                                                                                                                                                      6
   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13