Kerepes és Mogyoród polgármesterei, Franka Tibor és Paulovics Géza novemberben további egyeztető tárgyaláson vettek részt a Hungaroringen. Gyulai Zsolt vezérigazgató elmondta, hogy „alapvetően egy új korszak indult el, mert ebbe a térségbe most előreláthatólag egy közel 30-50 milliárdos fejlesztési forrás érkezik. A fejlesztés kapcsán azokat beszéltük át a polgármesterekkel, miben tudunk közösen dolgozni, milyen hasznot tud remélni akár az önkormányzat, akár a környező lakosság abból, hogy ennyi pénz érkezik majd ide.” Franka Tibor polgármester a Szervusz Kerepes novemberi számában a 7. oldalon számol be a tárgyalások eredményéről: "A Hungaroringgel történt egyeztetés során megállapodtunk abban, hogy a Zrt. az idén is hajlandó együttműködési megállapodással támogatni Kerepesnek a versenypálya megközelítésének könnyítésére történő beruházásait, ez esetben gyalogátkelőhelyek létesítését, például a Béke úton, összesen 10 millió forintos összeghatárig. Ebben az esetben is a szükséges terveztetést és pályáztatást követően kezdődnek el a munkák."

Scroll to Top