Száz településen elmaradhat az éves rendes lomtalanítás

Választhatott a szolgáltató: vagy fenntartja a vegyes hulladék begyűjtését, vagy megkockáztatja, hogy az amúgy is lehasznált gyűjtőautói tönkremennek a lomtalanítással járó, extra megterhelés miatt. A járművek felújítása nehézkes, az újakra még várni kell.

Annyira leromlott a Zöld Híd B. I. G. G. Nonprofit Kft. gyűjtőautóinak az állapota, hogy a társaság kénytelen ideiglenesen felfüggeszteni az általa ellátott településeken a lomtalanítást – áll abban a válaszban, amelyet Gyenes Szilárd megbízott ügyvezető igazgatótól kapott a Világgazdaság. A kft. már értesítette is az önkormányzatokat, a lap is egy ilyen értesítés alapján tette fel kérdéseit.

Mint a válaszból kiderült, 2017. január 1-jén 53 településsel 40 ezer háztartást csatolt a hulladékgazdálkodási rendszeréhez a Zöld Híd B. I. G. G., de az erőforrásait csak részben tudta növelni, hozzáigazítani a kibővült rendszerhez. Most 99 településen dolgozik 43 gyűjtőautóval, ebből 13-at bérel.

A saját autói átlagosan 11 évesek, az állapotuk leromlott, elhasználódásukat pedig gyorsította, hogy minden évben április 1-jétől november 31-ig sokszor napi 14-16 üzemórát dolgoztak, két műszakban. Az ilyen korú gyűjtőautók nagy része ilyen sok üzemórával éppen csak alkalmas a napi rendszerességű igénybevételre.

Ráadásul a járművek felépítményeinek javítása speciális feladat, de alig van erre szakosodott és felkészült műhely. Tavaly a társaság – a szűkösebb anyagi lehetőségek ellenére – mégis felújított nyolc autót, de további nyolc teljes és még négy részleges felújításra vár. Az utóbbi 12 autó csökkentett kapacitással tud hulladékot gyűjteni, általában a gyűjtő- és tömörítőtér lemezfelületeinek hibája miatt. A lomtalanításkor viszont éppen ezekre a berendezésekre van a legnagyobb szükség a begyűjtött tárgyak mérete, súlya és tömörsége miatt.

A már eleve korlátozással használt járművek végleges meghibásodása esetén tehát a rendszeres vegyeshulladék-gyűjtés kerülhet veszélybe, hiszen már ahhoz sem lenne elég autó.

(Forrás: http://onkormanyzatiklub.hu/onkormanyzati-hirek/12238-szaz-telepulesen-elmaradhat-az-eves-rendes-lomtalanitas)

(Fotó: Szervusz Kerepes)

 

Scroll to Top