Springer Friedrich Horst újra pert vesztett

Futószalagon történő büntető feljelentések sorában 2018 december 10-én kaptam kézhez az utolsót legalábbis ebben az esztendőben. (Azt hiszem a hetedik, de az is lehet, hogy nyolcadik. Nekem nyolc.)

A Váci Járásbíróság küldte, ahol Springer Friedrich magánvádló 2016. október 19-én benyújtott büntető feljelentésében valótlan és rágalmazó kijelentéseim miatt kérte példás büntetésemet. Előzmény az a levél volt, amelyet azt követően írtam Gáspár Tiborné és Kiss Károly nemzetiségi elnökökkel közösen, hogy kiderült Springer a Hivatal pénzügyi osztályán azt kérdezte Tajti Krisztina óvodavezetőtől, miért járnak cigánygyerekek a németes óvodai csoportba?

Ezt a sok szempontból sértő és illetéktelen megnyilvánulást utasítottuk vissza és szólítottuk fel Springert körültekintő, törvénytisztelő és másokat nem sértő viselkedésre. A vége az lett, hogy a német elnök feljelentett.

A Váci Járásbíróság ítéletében kimondja: „A Bíróság ennek kapcsán azt állapította meg, hogy a vádlott, mint Kerepes Város polgármestere a közélet tisztaságának a megőrzése érdekében hívta fel a német önkormányzat elnökét magatartásának abbahagyására, így a levélben megfogalmazott állítások és kijelentések nem voltak jogellenesek.”

„A Bíróság megítélésé szerint a levélben használt kifejezések indokolatlanul sértőek, gyalázkodóak nem voltak, így a levél célja nem maga a sértés volt”

„Fentiekben tekintettel a feljelentésben leírtak nem képezik bűncselekmény alapját, nem állapítható meg abból bűncselekmény elkövetése, így a Bíróság az eljárást a Be. 567.§ (2) bekezdés d) pontja alapján, mivel a vád nem törvényes, megszüntette”

Az ítéletet azért tettem közzé, mert az Önkormányzat polgármesterét és egyik intézményét érinti.

 

Franka Tibor

Scroll to Top