ISMÉT PÁLYÁZATOT NYERT KEREPES

A Magyar Kézilabda Szövetség kültéri kézilabda pályák építésére indított országos programjának keretében Kerepesen kültéri kézilabda pálya kerül megvalósításra. A pálya kialakítására az elképzelések szerint az iskola udvarán kerülne sor, de nem csak az iskolás gyerekek használhatnák. A pálya kék színű UV álló burkolatot kap, a pálya körül piros színű kifutó kerettel. „Az értesítést követően a több pontból álló, műszaki feltételeket tartalmazó kérdőív összeállítása történik, és reményeink szerint rövidesen a kivitelezés is elkezdődhet.” – nyilatkozta Franka Tibor polgármester a nyertes pályázat kapcsán. „A kézilabda pálya építésétől az iskolai testnevelés még intenzívebb fejlődését reméljük. Igyekszünk majd a tanítási időn kívüli időszakban is elérhetővé tenni a pályát nem csak az iskolások számára. Egy újabb siker ez a város történetében, hiszen költségmentesen bővül a sportolási lehetőség, főként, ha hozzátesszük, hogy a futballpálya is szintén pályázati pénzek bevonásával készül.” – mondta a polgármester.
(A fotó csak illusztráció! Fotó: Vonyarcvashegy)

Scroll to Top