Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2018. október 31-étől kezdődően, tehát a mai naptól a tevékenységünket újraindítottuk. A kommunális, azaz a vegyesen gyűjtött valamint a szelektív hulladékok elszállítását minden érintett településünkön a korábbiaknak megfelelően, a megszokott időpontokban végezzük. Ezért kérjük, a szállítási rendnek megfelelően helyezzék ki a gyűjtőedényeket az ingatlanaik elé! A hétfői és keddi napon elmaradt szállítások pótlását is szervezzük, ezzel kapcsolatban hamarosan értesítjük Önöket

A hulladékszállítás az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság finanszírozása mellett tudott ismét megindulni. A műszaki segítségnyújtás folyamatos, lehetővé teszi számunkra, hogy minél gyorsabban a rendelkezésünkre álló kapacitással működhessünk.
Az eddigi gyakorlattal ellentétben az NHKV Zrt. is kisegítő járműveket szervezett.

A Zöld Híd az alapítása óta arra törekszik, hogy az Önök ellátását magas színvonalon biztosítsa. A mai naptól ismét a dolgunkra és feladatunkra koncentrálhatunk, ahogy ezt 2010 óta a legjobb tudásunk és maximális felelősségvállalásunk alapján tesszük.

Köszönjük a Katasztrófavédelemnek a segítséget, amit kaptunk és most is kapunk tőlük!

Köszönjük eddigi türelmüket és együttműködésüket! Kérjük továbbra is rendszeresen figyeljék honlapunkat és Facebook-oldalunkat, ahol a legfrissebb fejleményeket megosztjuk Önökkel!

A Zöld Híd BIGG Nkft. csapata

Scroll to Top