Franka Tibor polgármester bejelentése

Szeptember 6-án összehívtam az önkormányzat dolgozóit, megköszönve áldozatos munkájukat és elsőként velük közöltem döntésemet: nem indulok az önkormányzati választásokon. 

Döntésem során kizárólag a városi rangra emelkedett Kerepes további jövőjét tartottam szem előtt, amikor három sikeres ciklus után, és a fiatalokra való tekintettel így határoztam.

 

Tisztelt Kerepesi Honfitársaim!

Megköszönöm és megtiszteltetésnek veszem a kerepesi polgárok döntő többségének 13 esztendei bizalmát. Örömömre szolgált, hogy hosszú időn keresztül, először közösen rendbe szedtük a nagyközséget, majd 2013-ban várossá fejlődhettünk. Életem egyik meghatározó élménye, hiszen városalapító polgármester lehetek, amit soha senki nem vehet el tőlem, és tőlünk. Ezt a hatéves iskolás korba cseperedett várost kell az utánam jövőknek nagykorúvá nevelniük. A haladási irány és a feladat tehát adott. Aki szeretett annak hálás vagyok, aki nem szeretett, köszönöm, hogy elviselt. Jó egészséget a békeszeretőknek és az acsarkodóknak!

Ami biztos és a legfontosabb: Kerepes az elmúlt 10 évben többet fejlődött, mint az azt megelőző 30 év alatt összesen. Helyi adók kivetése, vagyis a lakosság sarcolása nélkül mintegy 4 milliárd forintnyi vagyongyarapodást értünk el: megújult és kibővült a művelődési ház, a könyvtár, a családsegítő. Ugyancsak bővültek és szépültek óvodáink, megépült a bölcsőde, az idősek napközi otthona, és közel 20 km út, járda, illetve vízelvezető árok. Iható a kerepesi víz. Épültek pihenők, játszóterek, műfüves pálya és kondi parkok. Legutóbb 400 milliót kaptunk az iskola bővítésére, ahová már több mint félezer tanuló jár.

Kerepes ismét méltóvá vált a térségben egykor betöltött közigazgatási, kulturális és vallási szerepére. Ápoljuk hagyományainkat, gondozzuk őseink sírkertjét, gyakoroljuk vallásunkat, állítottunk emlékműveket, van hol koszorúzni, erőt gyűjteni, vagy éppen mulatni az időt. Amikor 2006-ban először megválasztottak, az íróasztalomra tettem egy idézetet - azóta is ott van -, amely Máté evangéliumából való és így szól: "Aki vezet olyan legyen, mint aki szolgál!" Ennek rendeltem alá életem elmúlt 13 esztendejét Kerepesen. Hogy milyen eredménnyel, azt mindenki láthatja!

Büszkén és hálásan, emelt fővel adom át a várost: Kerepesnek soha ne legyen rosszabb polgármestere. Esetleg fiatalabb. Nem óhajtom elhagyni a várost, ha a választási eredmények és az új helyzet lehetővé teszi - akkor emberi és önkormányzati tapasztalatommal - szeretnék tovább szolgálni ameddig bírom és ameddig szükséges.

Franka Tibor

Scroll to Top