Döntse el, ki legyen az év legjobb háziorvosa!

Május 10-ig még Ön is beküldheti történetét, hiszen addig tart „Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázat a magyarországi és a határon túli magyar háziorvosok, illetve az őket ajánló pácienseik számára.

A pályázat meghirdetője az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyi Államtitkársága. A betegek idén nyolcadik alkalommal küldhetik be történeteiket háziorvosukról a http://www.evpraxisa.hu/ajanl oldalán, hiszen a pályázat a közre, a betegre bízza annak eldöntését, hogy kit tart a legjobbnak. 

Az alapellátást végző gyógyítók itthon és a határon túl is megkülönböztetett figyelmet érdemelnek, amit a határokon átnyúló pályázat is biztosít számukra. Az ajánlások meggyőzően bizonyítják, hogy mennyi remek háziorvos és fantasztikus teljesítmény létezik a hazai és a határon túli egészségügyben, s hogy a praxisok sokasága nem csak szakmailag kiemelkedő, hanem emberileg is. A lényeg a szakma ismerete mellett: a partneri kapcsolat, az orvos-beteg bizalom, a türelem, az odafigyelés, az empátia, és a szolgálat.

A legjobb történetek szereplői közül egy tizenegy tagú szakmai zsűri választja majd ki azt a 10 magyarországi, illetve 10 határon túli háziorvost és csapatát, akikre május 20-tól június 2-ig az internetes portálon szavazhatnak majd a betegek. A díjátadón a nyertes háziorvosok az erkölcsi megbecsülésen túl értékes orvosdiagnosztikai eszközöket vehetnek át a pályázatot támogató cégek felajánlásainak köszönhetően.

Egy-egy életmentő, vagy éppen hétköznapi történet megírásával és elküldésével a páciensek mellett, polgármesteri hivatalok, idős otthonok, iskolák, könyvtárak, plébániák, szakmai és civil szervezetek, szerkesztőségek is ajánlhatják háziorvosukat.

Scroll to Top