Köszönet a köszönetért

Kerepes Város Önkormányzata - a hagyományokhoz híven - ebben az évben is karácsonyi ajándékcsomagokkal lepi meg a kerepesi rászoruló családokat - ezúttal 150 család kap támogatást a tavalyi 100 helyett. Franka Tibor polgármester elmondta, hogy idén gondoltak arra is, hogy ünnepi ajándékok is kerüljenek a csomagokba az élelmiszerek mellé, mint pl. illatgyertya, karácsonyfa díszek, karácsonyi szalvéta, szaloncukor, bejgli, kekszek, datolya, tea, kakaó, kávé, csokoládé, lekvár és sütemény sütéshez szükséges hozzávalók, hogy minden család méltó módon tudjon készülni a szeretet ünnepére.

Kamerák kerülhetnek a hév megállókba

Jakab Mariann Településfejlesztési Bizottsági elnök javaslatára a képviselő-testület a novemberi ülésen elfogadta, hogy - több más helyszín mellett - a kerepesi és szilasligeti Hév megállókban is kerüljenek kamerák kihelyezésre, növelve ezzel az utasok biztonságérzetét és csökkentve a vandalizmust. A képviselőnő Oláh János jegyzővel már korábbi egyeztetéseket, helyszíni bejárásokat tett a BHÉV/MÁV-HÉV képviselőivel. "A tárgyalások a képviselő-testület pozitív döntése okán felgyorsulhatnak és megállapodás közeli állapotba kerülhetnek az év elején.

Téli igazgatási szünet a Polgármesteri Hivatalban

TISZTELT LAKOSSÁG!
Tájékoztatom Önöket, hogy a 19/2013. (IV.26.) önkormányzati rendelet 2. § b) pontja értelmében a Kerepesi Polgármesteri Hivatalban a téli igazgatási szünet 2017. december 27. és 2017. december 29. között lesz. Ezen időszakban a Polgármesteri Hivatal zárva tart. Kizárólag haláleset anyakönyvezése céljából Lénártné Kovács Gyöngyi Erika a 06/20-559-8902, vagy Bondorné Kisbenedek Éva a 06/20-559-8916 telefonszámon hívható.
Megértésüket köszönöm!
Tisztelettel:
Oláh János jegyző

Kerepes Településképi Arculati Kézikönyvének bemutatása

Terdik Bálint, Kerepes Város főépítésze Lakossági Fórumot tart december 18-án 18.00 órakor a Forrás Művelődési Házban. A fórumon kerül bemutatásra a nemrégiben elkészült Településképi Arculati Kézikönyv, melyhez a lakosok által küldött fotókat is felhasználták. "A munkához hozzájáruló képeiket ezúton is nagyon köszönjük! Tisztelettel és szeretettel hívom meg Önöket. Bízom benne, hogy az időpont megfelelő lesz, és köszönetemet személyesen is kifejezhetem!" - köszönte meg a pályázók munkáját a főépítész. A kézikönyvet addig is a honlapon megtalálják a képre kattintva.

Első kerepesi adventi vásár

December 17-én hagyományőrző karácsonyi rendezvényen vehetnek részt azok, akik ellátogatnak a Forrás Művelődési Házhoz, ahol 12 órától 19 óráig számos program várja az érdeklődőket. Első alkalommal rendezzük meg a Kerepesi Adventi Vásárt a Templom utcában, 15 órától. A hat karácsonyi standon kizárólag kézműves, bolti forgalomban nem kapható termékeket kínálnak a helyi és környékbeli árusok. Mézeskalács, horgolt ajándéktárgyak, ékszerek, kosárfonó termékek, fából és bőrből készült iparművészeti ajándéktárgyak várják az adventi vásárra látogatókat.

A város karácsonyfái

Felállították a karácsonyfákat a Forrás Művelődési Ház előtt és Szilasligeten, az Állomás utca és Béke utca sarkán. Bár a magyar hagyomány szerint a karácsonyfát szenteste állítják fel, azonban a feldíszített fenyők és a karácsonyi fények az adventi időszak szépségét-csodáját, az ünnepre készülődést-hangolódást segítik elő... ha nyitott szívvel és örömmel fogadjuk. A művelődési ház előtti fát a Madarász utcából a Fehér család ajánlotta fel a városnak és lakóinak, a szilasi karácsonyfa a Kiss József utcából Farkas Miklós ajándéka.

Tájékoztató a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázatról

Kerepes Város Önkormányzata Oktatási és Kulturális Bizottsága a Bursa Hungarica Önkormányzati Felsőoktatási Ösztöndíjpályázatra 2017. november 7-ig benyújtott 23 db „A” típusú és 1 db „B” típusú pályázatot elbírálta. A bírálat eredményeként mind a 24 Pályázót támogatásban részesítette. Elutasított, illetve érvénytelen pályázat nem volt.

Oldalak

Scroll to Top